V-Strom 1050 XT

A tavalyi EICMA egyetlen Suzuki újdonsága egy sokak számára furcsának tűnő, megosztó motorrá sikerült. A 2018-as idényben a Suzuki már jelezte az SV650X-el, majd 2019-ben a Katanával , hogy mennyire tisztelik a tradícióikat és, hogy a retró a 21.században is menőnek számít. Így maradtak a kaptafánál, és a 2020-ban V-Strom 1050-et is beállították a sorba.

A történet elejéhez vissza kell mennünk egészen 1987-ig amikor is DR750 néven megjelent egy prototípus egy furcsa kacsacsőr szerű lámpa alatti idommal. Amit egy évvel később 1988-bana Dakaron már viszont is láthatott az aki figyeli a tereprallys eseményeket. A csomag annyira jól sikerült, hogy a Belga Gaston Rahiel rögtön a kilencedik helyen zárta vele a versenyt. 1990-ben az olaj-levegős blokkot tovább fúrták 800 köbcentire, a modell ezek után, több változtatással egészen 1999-ig kapható volt. A motoros szlengben csak Dr. Nagy (DR 800 Big) ként emlegetett egyhengeres gép, és maga a 87-es design annyira meghatározó volt, hogy mind a mai napig, egy rövid időtől eltekintve, a túraendúró szegmensnek meghatározó eleme a csőrszerű fejidom.

Két évvel az ezredforduló után, hogy a Suzuki ne maradjon nagy enduró nélkül elindították máig legsikeresebb modellszériájukat a DL (V-strom) néven. Először 1000, majd 2004-től 650 köbcentivel is. A jó terepképességek helyett, ezen modellek leginkább a túrázókat szolgálják ki, megbízhatóságukkal, kiforrott jó teljesítményű és fogyasztású blokkokkal, jó irányíthatóságukkal, kényemükkel. Az első ezres változat 2002-2008 között volt elérhető. Az egyhengeres blokkot már V2-re cserélték, új aluvázat kapott, nagyobb szélvédelmet. A második generációra egészen 2014-ig kellett várni ami ismételten egy teljesen új karaktert adott a V-Strom-nak. Igyekeztek megtartani az előd jó tulajdonságait, de egy sokkal filigránabb, nyomatékosabb, modellt állítottak csatasorba. Visszatért a csőrös kialakítás, kapott ABS-t, kipörgésgátlót, állítható szélvédőt, gyári a designba illeszkedő doboz szettet. 2017-ben jött a ráncfelvarrás, ettől a modellévtől az ezres egy alap és egy XT verzóban kapható, amit 2020 elején még meg is tudtál rendelni a Suzukitól.

Ezzel meg is érkeztünk 2020-ba! Ahogy már az elődmodell, így ez is két verzióban kapható, sima 1050 és 1050XT viszont sokkal nagyobb különbséggel mint eddig bármikor. Az elődmodellhez képest a kereken és egyéb külső kiegészítőkön kívül, elektronikában sokkal fejlettebb az XT az alapmodellnél, amit kb. 600 ropogós Mátyás felárért tudsz magadévá tenni a kereskedésekben. A normál, illetve sportos túragépek szinte teljesen kihaltak, helyüket ezek a hosszúlábú világból-kimenős gépek vették át, így az extralista leginkább erre a szegmensre lett optimalizálva.

Bevezetésként ennyit, benyomásainkat az alábbi videó anyagban megtekinthetitek:

A tesztlehetőséget, köszönjük a Magyar Suzuki Zrt.-nek.

R.R.

One Comment

  1. VÁNDOR RÓBERT

    😉 csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük