Az augusztus 20.-val végződő hosszú hétvége szombatján elkocogtam a győri Ducati kereskedésbe. Mondván, kipihenem az egész hetes ház felújítás fáradalmait egy jó kis motorozással. Az élet úgy hozta, hogy nem a megbeszélt bringát kaptam meg, hisz Péter a cégvezető motorbérléssel is foglalkozik, így maradt egy olyan motor ami a hétvégi mókázáshoz, mint utóbb kiderült igen csak jó választásnak bizonyult.
Had tegyek fel egy kérdést így rögtön az elején! Gondolj egy számra 400-és 1200 között!? Megvan!? Szerintem tuti eltaláltál egy Monster típust. Az elmúlt közel 30 évben annyi féle variációban jelent meg ez a közkedvelt, és mára ikonikussá vált modell, hogy a fent említett kérdésre helyesen válaszolni nagyobb az esélyed mint eltalálni a hétvégi lottószámokat. A blokkok a szög egyszerű karbis 43 lovas levegő olajostól, egészen a 160 lóerős, sportmotorokat idéző elektronikai csomaggal rendelkező igazi országúti szörnyig terjednek. Nekünk rögtön volt szerencsénk belecsapni a lecsóba, hisz a pelatta majdnem legerősebb tagjával igyekeztünk megismerkedni a hosszú hétvége alatt.
1200 köbcenti V2, ám a tipikus szárazkuplungos csörgés elmaradt, de helyette van sportkidörrentő, túragumi (nem gyári szerelés)… Jaj nekem. Kicsit lábrázást kaptam ettől a kombótól. Hisz mégis csak egy 150 lovas paripán kell kanyarognom a cseszneki szerpentinen hazafelé. Mielőtt életre keltem a gépet, Péter elmutogatja, hogy milyen elektronikai csomag van a nagy szörnyhöz. Úgy le lehet butítani a motort, hogy még tök ismeretlenül is fel mer ültetni az ember szinte bárkit erre a gépre.
Az első métereken feltűnik, milyen kis apró ez a masina. 180 centi felett erősen kétséges a kényelem. A széles kormánynak, és a vékony építésnek hála viszont nagyon fordulékony. A színestévén, amit az olaszok beletettek, mindent látsz ami szem szájnak ingere. Sőt még válogathatsz is a rengeteg beállítás közül. Ahogy a villanygázt (Ride by Wire) eltekered hangos mennydörgéssel elindul alattad a ménes. Amint megjön a bizalom a rendszer iránt három dolog szab határt a mókának. Az, hogy melyik motortérképet használod, hogy mennyire vagy bevállalós, na meg az, hogy mennyire bírsz kapaszkodni, mert ez a gép nem finomkodik. Minél jobban kened neki, annál jobban akarja a paripákat szélnek ereszteni. Mivel nagy a köbcenti így 3000 alatt ne várj tőle csodákat. Elketyeg, de inkább ne bántsd, utána viszont nincs torpanás, rángatás, csak tol, tol és tol ameddig a fordulatszám tart. Ahogy eléred a kanyart a radiális fékekkel akár egy ujjal is baromi gyorsan eldobja a sebesség nagy részét. Azért, hogy végképp ne fosd le a bokád még egy kanyar ABS-t is beledobtak neked a (D-ucati T-raction C-control, D-ucati W-heelie C-contol) és a három motortérkép mellé.
Ha már kicsengettél egy valag lóvét egy ilyen gépért, cserébe mindenből a legmagasabb minőséget kapod. Az egész gép nagyon szép, egységes képet alkot bárhonnan is nézzük. Enkei kerekek, Brembo fékek, féloldalas lengővilla, öntött, formatervezett, alkatrészek amerre csak nézünk.
Vannak hibái, de semmi olyan, amivel ne lehetne együtt élni. A jó az egészben az, hogy a Ducati felkészült a szőrszálhúzogatókra is ezért készített egy “S” változatot és egy “R” változatot is. Gyorsváltóval, Öhlins futóművel, az R verziónál 160 lóerővel karbon kiegészítőkkel. Ha még ez sem lenne elég van temérdek extra amivel megpakolhatod a gépedet, akár egy kicsit a túrásabb, akár a sportosabb jellemzők felé mennél. Azt azért le kell szögezni, hogy bár úgy megy, mint egy sportgép, de egyik kategóriába sem tartozik igazán.
A további tapasztalatainkat az alább található videóban megnézhetitek.
