Hála Istennek a szezonkezdet bővelkedik az importőrök által szervezett tesztlehetőségekben. Az egyik ilyen volt a budapesti Harley szalon teljes hétvégét betöltő programja. Sajnos az időjárás kevésbé volt kegyes hozzánk, mint az a fajta szervezettség, amivel a regisztráció folyamán találkoztunk. A kellemes fogadtatás ellenére egy pici hiba csobbant még a kicsit nedves időjárási viszontagságok között megtartott tesztbe, mégpedig az, hogy sajnos semmilyen étel, ital magunkhoz vételére szakosodott egységet nem találtunk a területen. Ami azért is furcsa, mert ottlétünkkor, és gondolom előtte-utána is teljes kihasználtsággal ment a tesztkör, ami nagyjából húsz motort tett ki óránként. Minden egyéb téren a Harley-s srácok kitettek magukért.
Na de ennyit a körítésről, lássuk mit is próbálhattunk ki ezen kis idő alatt. Hála az előzetes regisztrációnak, és H. Norbi kapcsolattartó rugalmasságának a teljes csapat megízlelhette, milyen is egy-egy amerikai nagy vas.
Dani: Ultra Limited
Engem igazából csak ez a motor érdekelt a listáról. Egy ilyen még éppen elférne a garázsban. Amikor épp semmi sietnivalónk, és csak úgy krúzolgatunk, akkor ezt vasat választanám. A párom is biztosan értékelné a fejedelmi kényelmet a hátsó fotelban. Indulás előtt volt időm kicsit játszani a fedélzeti szórakoztató központtal. Érintőkijelzős, de kormányról kicsi joystickokkal lehet mindent irányítani. Motor súlya addig érződik amíg felemeled az oldaltámaszról vagy épp tologatod. Váltót szokni kell, de tette a dolgát. Nekem beállt a kezem arra, hogy 2 újjal elég fékezni, hát itt ha teljes fékerőt akarsz akkor biza mind a négyre szükség van. A trepniken jól lehet támasztani fékezéskor, de ahhoz túl elől vannak, hogy egy kátyúnál ki tudj emelkedni a nyeregből. A futómű vaj puha és simítja az utat amíg tudja, de a durva úthibák erősen vissza tudnak jönni a kormányra a lapos villaszög miatt.
A kormány elfordítás szöge hatalmas, szerintem majdnem eléri a 90 fokot mindkét irányban, nagyon szívesen kipróbáltam volna egy bója pályán. Érződik rajta, hogy szeret fordulni, mondjuk egy ekkora csatahajónak kell is a könnyű irányíthatóság.
Blokk kisujjból tudja kellemes dinamikával mozgatni ezt a nem kis tömeget, a tempót inkább a puha futómű fogja meggátolni mint az, hogy elfogy az erő. Váltó elég karakteres, érezni az egész motoron a szerkezet működését. Fék és kuplung karok vastag anyagból vannak, de kellemes a fogásuk.
Karaktere motornak tetszett, hozta amire számítottam viszont azt nem tudom eldönteni, hogy hogyan is érezném magam rajta pár száz kilométer után.
Roadster
A srácok rám osztották ezt a motort. Már ott gyanúsnak kellett volna lennie, hogy minden más tesztmotorhoz képest ennek nem volt száma, csak egy X szerepelt a regisztrációs lapon. A motor kinézete számomra másodlagos, első helyen a menettulajdonságok állnak, mint megfelelő dinamika, fordulás, lassulás. A parkolóban az indulás előtt nem sok időm volt kívülről megcsodálni a szerkezetet, gyors ismerkedés az indulás előtt aztán hajrá. V2 blokk pipa, váltó finomabb mint az Ultra Limiteden bár messze nem egy japán szerkezet. Azt nem értettem miért jó, hogy a műszerfal kiírja mutatóval és számmal is a fordulatot, amit amúgy hangra és érzésre is jól lehet követni. A 184cm-el nem találtam meg a helyem a motoron, a lábam rendre a lábtartó mellett éreztem kényelmesnek letenni, de ehhez nagyon szélesre kellett terpesztenem. Másik elég fura dolog az volt, hogy a lábtartót sikerült felhajtani a csizmámmal induláskor. Megtörténik ez néha más motoron is, a hiba ott van a rendszerben, hogy ennek a modellnek nem rugós a lábtartója, azaz ha felhajtod ott marad, úgyhogy menet közben lábbal kell lehajtani, ami valljuk be nem túl mókás, és cseppet sem biztonságos. A térdem folyton a kormány útjában volt, így a szűk fordulásokat koppanásig fordított kormánnyal nem ezen a motoron fogom demonstrálni egy oktatáson. Az a gyakorlat amelyet más motorokon egy fékezésnél használunk, miszerint nem támaszkodunk a kormányon, hanem feszes háttal tartjuk magunkat, combbal fogjuk a tankot, bukta. Ugyanis nem nagyon van tank amit foghatnánk. Az ülés keskeny és kemény. Ez volt az életem első olyan tesztmotorja, amikor örültem, hogy nem túl hosszú a kör amire elvittek minket.
Igazából nem értettem meg a motor lényegét, de elképzelhető, hogy ezt a modellt kisebb méretű emberekre, esetleg lányokra szabta a Harley. Talán amolyan munkába járós motornak szánták.
Patrik: Sport Glide
Életemben először volt szerencsém a nagy V2-es szörnyekhez, ráadásul rögtön kettőt is kipróbálhattam a hatalmas választékból. Én inkább a sport-túra szegmens szerelmese vagyok, így minden új volt számomra. Nem volt favoritom, amit mindenképp ki szerettem volna próbálni, csupán egy kis ízelítőt kívántam az amerikai életérzésből. A Sport Glide tökéletesnek tünt első randinak. Nem egy tankhajó méretű túrázó, inkább hétvégi kiránduló motornak mondanám. A hátsó dobozaival és a fejidommal együtt gyönyörű az összkép, a két króm leömlőről már nem is beszélve. Amint ráültem el is kezdtem barátkozni a géppel, a tankra szerelt kijelző és kilométeróra letisztult, az üléspozíció meglehetősen furcsa a lábtartás miatt, de pár perc alatt megszokható. Észbe sem kaptam és már kezdődött is a tesztkör. Csak egy gombnyomás kell és be is robban alattam a 107-es V2-es. Kuplung be, váltókar le és már mehetünk is. Akkora a nyomaték már alapjárattól, hogy szinte kár pörgetni a blokkot, 60as tempónál másodikban vagy hatodikban megyünk vele, csak rajtunk múlik. Akárhogy is döntünk, a motor kérdés nélkül teszi a dolgát. Felfüggesztésről csak annyit, hogy aki vesekővel szenved netán, biztos gyógymódot talál. Könnyen állitható akár menet közben is a feszesség, de nem használtam ki ezt a lehetőséget. Nem vagyok egy égimeszelő, a csapatban én vagyok a kertitörpe a magam 173 cenitjével. Karjaim nyújtva voltak végig, a hátam enyhén görnyedve, így egy kicsit elhaltam a kör végére, viszont az ülés nagyon is kényelmes volt, ami kárpótolt a futóműtől kapott velőt rázó kellemetlenségért. A fékektől viszont nem voltam elragadtatva, amilyen gyorsan megindul alattunk a motor, én egy kicsit többre számitottam ezen a téren, hogy őszinte legyek. Kuplung rendben van, váltó elég karcos, de épp ez benne az élvezet.
Softail Slim
Ugyan az a mese, gyors barátkozás a motorral, néhány fénykép a mustársárga klasszikus formáról bizonyítékul a haveroknak, na meg a cikknek és GO! Ugyanaz a blokk mint a Sport Glidenál, mégis kellemesebbnek éreztem, ami talán csak az én agyszüleményem. A 145 NM nyomaték itt is tud meglepő pillanatokat okozni. Egy kátyún áthajtva, vagy egy óvatlan gázadásnál a körforgalomban, miközben az index kapcsolóval szerencsétlenkedik az ember. Az üléspozició 100x jobb volt, már indulásnál jobban éreztem magam a nyeregben, a Hollywood kormány is kényelmesebb testtartást adott. A “deszka” lábtartóval viszont nem tudtam kibékülni, vagy lelógattam róla a sarkam, így jó messze kerülve a váltótól és a hátsóféktől, vagy egészen előre csúsztattam a lábam, hogy elérjem a kezelőszerveket. Ebben az esetben viszont nem bírtam a talpam rátenni a trepnire csak a sarkaim, és egy váratlan fékezésnél alig tudtam megmenteni a családi ékszereket, hogy ne kerüljenek közelebbi kapcsolatba az üzemanyagtartállyal. Igaz ezt egy merev, sportcsizmában hoztam össze.
Csaba: Fat Bob 114
Ohh boy! A 65-ös számú tesztmotor. Elsőre az Ultra Limitedet kaptam, de legnagyobb mákomra Dani jobban vágyott rá, így hát cseréltünk. Már alig várom hogy visszaérjen az előző tesztkörről. Keresem a parkolóban. A narancs színű matrica a számmal, egy matt fehér-fekete kombináción feszít ami egyébként is egy igen tetszetős, dögös darab. Már tavaly is tetszett! Élőben Orfűn az Rbiker Festen találkoztunk először. Be kell vallanom, hogy nem vagyok a nagy amerikai életérzés híve (a csopper-bobber-krúzer vonal teljesen hidegen hagy), de ez ott, akkor megfogott. (Tudod mint egy nyaraláson a csaj aki elmegy melletted a strandon, és utána napokig reménykedsz, hogy újra látod). Már ott éreztem, hogy egyszer lesz egy közös kalandunk.
Nagy nehezen elhajtom az előző tesztelőt (aki nem nagyon akarja letenni a cuccost) és végre birtokba vehetem a fenevadat. A nyeregbe pattanva a szögletesnek tűnő ülés meglepően kényelmes. Ugyanez viszont nem mondható el az utas nagyjából egy tenyérnyi helyéről. (Dani amilyen sebesen felpattant mögém azzal a lendülettel le is ugrott, hogy áááá, ez vicc…). A tartályon kapott helyet a teljes műszerezettség, egy darab kerek kijelző formájában. Fordulatmérője analóg, viszont a sebességmérő digitális. Első hátsó világítás ledes. Sokat bámészkodni nincs idő, karlendítés és indul a is tesztkör. Kulcs sem kell, gombnyomásra éled a monstrum. Tiszteletet parancsolóan dübörög, remeg férfiasan a 114 köbincses blokk. Wow…. Az átlag környezettudatos állampolgár ennek már csak hallatára is agyvérzést kap. Meglepően jó hangja van a gyári kipufogóval. Várom a szokásos csatt elsőbe hangot, de csak diszkréten bekattan a helyére. Nofene! Felsorakozunk, és lassan indul a mandula.
Alapjáratról húz, de a hosszú löket miatt 2500 felett szeret igazán menni. Az előbb megcsodált csendes váltó azért hozza a tőle elvárt formáját, a sebességek közötti kavargatás már nem hanghatásoktól mentes. Váltókar se a precizitás csúcsa, hosszú úton jár és lötyög is. BMW sebváltókon szocializálódtam, azt hittem azt nem lehet űberelni, pedig de. Az üresjáratot megtalálni elsőre a lámpánál igazi kihívás. Viszont cserébe az elstartolás után egyesből kettesbe átcsapáskor biztos, hogy üresben találod magad. A kuplung bowdenes, de meglepően kis erővel működtethető. Az útvonal leginkább városban cirkálós, csalni kell. Le-le maradok az előttem haladótól és párszor meghúzatom. Riszál a fara. The Power is not over.. vagyis de 5500-as fordulatnál vége a mókának. Utána egy ganggal feljebb ugyanez a mese. Ó, de tudna ez menni, csak lenne hozzá elég hely. A hátsó futómű rövid úton jár, de cserébe jó kemény. Az elsö fordított teló tűrhető lenne, de a lapos villaszög miatt nem igazán tudja tenni a dolgát. Látszik hogy nem az efféle utakra tervezték (lásd BP külváros). Sajnos nagy döntögetésre sem alkalom, sem elég szabadmagasság nem akad, ám az előítéleteimhez képest meglepően jól fordul. És a fék? Fizikailag jelen. Azon felül? Huhh.. Az első fékkar meglehetősen vaskos, jó a fogás rajta. Fémszövet bevonatú fékcsövek. Dupla tárcsa elöl, masszív nyergekkel, ABS felirattal, tehát azt gondolnád minden adott a sikerhez. Viszont a két újjal való működtetés felejtős, ezt marni kell rendesen, akkor viszont fog úgy ahogy. Bár úgy lassulna mint ahogy gyorsul, de sajnos nem.
Hamarosan vége is a próbaútnak, visszaérkeztünk a márkakereskedésbe. Rövid volt ez a kör, de valahogy nincs kedvem átadni a vasat. Most értem meg igazán az előttem tesztelőt. Fájó szívvel passzolom tovább a cuccot a következő szerencsésnek.
-Jó motor a Fat Bob? -Nem. Király motor! Amolyan igazi f@rokhosszabító! Kellene? Naná, de nem egyelten motornak. Második (harmadik, stb…) motorként. Gyorsan be is fizettem a lottószelvényemet, hátha összejön. Addig is maradnak a tesztkörök. 🙂
Road Glide Special
Ez a motor végképp távol áll tőlem. Bazinagy túrakrúzer? Bagger? Minek nevezzem? A fotelbe huppanva (inkább bőrkanapé) elém tárul a műszerfal. Multimédiás színes TFT kijelző, sztereó hangszóró a fejidomban, gombnyomásra nyitható szellőzők. A kormányon amerre látok gomb, még valami joystick is, persze egy semmiből sem elég nyilván máris kettö kell. Olyan mint valami csillagközi romboló. Tiszta Amerika! Műszerek itt klasszikus formában a kormányon vannak, sőt a fejidomban. A TFT mellett két oldalt helyet kapott az üzemanyagszint jelző és egy voltmérő is. Minden króm keretben, csillog-villog. LED-es kivilágítás mindenütt, ahogy azt 2019-ben illik. Pöcc-röff éled a nagy vas, de sokkal csendesebb mint a Fat Bob. Ugyarról a 114 köbincses blokkról lévén szó, ez is mint a megvadult elefántbika törtet előre. Viszont mintha a befecskendezés programozása más lenne, a Road Glide nem tűnt olyan vehemensnek, sokkal finomabb, lágyabb, bár lehet, hogy a plusz kilók teszik. Itt is érvényes, hogy vagy a Harley vagy a fogtömés, kettő együtt semmiképp. Futóműve lágyabb, viszont nagy súlya nehézkessé teszi a városi araszolgatásban. Érezni, hogy lételemében a nyílt egyenes úton van, ahol komoly napi távokat abszolválhatsz vele gond nélkül. Ami szokást igényel, az a lábtartó. Sehogy sem tudtam kényelmesen elhelyezni rajta a lábam. Az üléspozíció szuper, egyenes derékkal kinyújtott karral ülünk a fotelünkben. A fék szempontjából itt is adott lenne minden a sikerhez, mégis ugyan az a sztori mint az előzőnél. Ekkora tömeghez és öblös blokkhoz komolyabb fékhatás dukálna.
Road Glide Special egy igazi túramotor. Sajnos csak városi közlekedésben tudtam kipróbálni, így a kialakult kép cseppet sem objektív. Hosszú laza túrákra szinte tökéletes választás lehet, reméljük össze tudjuk hozni, hogy az egyik szervezett túránkra egy ilyen vassal mehessek.
Zoli: FXDR 114
Személy szerint jobban szeretem a vagány kicsit sportosabb stílust még ebben a géposztályban is. Az FXDR 114 egy igazi Power Cruiser. Így, amint megláttam ezt a motort tudtam, hogy ki akarom próbálni. Tele van pakolva a Harley-tól nem szokványos alkatrészekkel. Mint a sportlégszűrő, az alu lengőkar állítható hátsó rugóstaggal, a fejen álló első telók, a mostanában divatos külön álló rendszámtartó, kettő az egybe design kipufogó, LED-es fényforrások mindenütt, kulcs nélküli indítás. Bevallom kissé szkeptikus voltam a gyári promó videó láttán, ugyanis egy versenypályán mutatják be ezt a modellt. Nos a több, mint 300 kg ellenére a blokk meglehetősen jól repíti a gépet, olyannyira, hogy hiába a 240-es hátsó gumi, sikerült egy kanyarból kifelé driftelnem egyet vele. Ám minden mással kapcsolatban beigazolódtak a sejtéseim. Sajnos a fék a nagy tömeghez és a fickós blokkhoz képest kissé gyengének bizonyult, a futóműben hiába az állítható rugóstag, a sportosság jegyében szétrázza a fejed egy szokványos Magyar úton.
Breakout 114
A blokkunk ugyanaz, a stílus azonban teljesen más. Igazi régi típusú, softail alapokra helyezkedő modell. Merevnek tűnő vázkonstrukcióval, óriási 21 colos első kerékkel, sok krómmal, Mindkét modell javára legyen írva a kezelhetőség, a hosszú tengelytáv ellenére nagyon rendben van. Egészen könnyedén lehet terelgetni ezeket a 300+ kg-os dögöket. A poén kedvéért elkezdetem a Breakout-tal forogni a parkolóban, érzésre simán megfordul egy normál kétpályás úton (7méter), ha épp nem karmolod végig az alját. Mint azt tudjuk ezek a végtelen amerikai egyenesekre készülnek, így üde színfolt volt ez a fajta lazaság. Egy vicces részlet mindkettőn szembetűnik, ez pedig a “műszeregység”, vagy nem is tudom minek nevezzem?! Az egész egy 10×4 cm-es LCD, alatta egy visszajelző csíkkal, ahol a pici karakterek vagy egy méterre vannak tőled, úgyhogy ha kicsit rosszabb a szemed sanszos, hogy nem is látod mi történik épp a kijelzőn.
Tekintettel a tesztút rövidségére, és a mostoha időjárásra, egy hosszabb misét megérne, hogy tényleg megmutatkozzon milyen karakter a mindennapokban egy ilyen amerikai nagyvas.
Összegzés
Az egész kompánián érződik, hogy minőségi anyagokból van, mindennek meg van a maga kiterjedése, fogása, funkciója. Semmi nem nyiklik-nyaklik, hanem férfiasan ott van a helyén, az egésznek van egyfajta keménysége. A váltó minden fokozatban erősen kattan, finomkodva nem is lehet sebességet kapcsolni. A kuplungnak is elég erős ellenállása van, meg kell markolni, mint egy csaj fenekét, hogy érezze a törődést. Az egész vas remeg, minél jobban kened neki annál jobban. Ahogy elkezded tekerni a jobb markolatot, és meglódul a három mázsa alattad, a blokk elkezd hörögni, elfog a Terminátor érzés. Már csak a Guns N’ Roses kellene egy kis zenei aláfestésnek és tényleg azt hinnéd magadról , hogy elpusztíthatatlan vagy akár a T2. Valahol a H.D.-nak ez is a varázsa, egy olyan életérzést kapsz, amit talán sehol máshol. Ha egyszer ráéreztél nehéz tőle megszabadulni.
R.R.
